Elérhetőség Blog H-P: 9.00-18.00            +36 70 560 46 99         Facebook        info@megerteskozpont.hu

Megértés központ

Rendezvény naptár

Én-felismerés
önismereti munka BELSŐ gyermek-éneddel

"A belső gyermek önismerei munka nem képzelhető el
a családi minták, származási családi rendszer működésének önismereti céllal történő vizsgálata nélkül.

Felnőttként megsebzett belső gyermekük
újragenerálja azokat a lelki és érzelmi folyamatokat, amelyeket már gondozóik mellett is megéltünk."
 

Ez a lélekvidító műhely (min: 4 - max 9 fő).

Fél éven át minden hónapban egy adott téma
(Vasárnap: 09:00-18:00)

A lélekvidító műhely minden év JANUÁRJÁBAN és JÚLIUSÁBAN indul. 

Helyszín: Megértés Cselekvés Központ  Lélekvidító műhelyt vezeti: Gombos Richárd Roland

SZÜLETÉS

Miről is szól ez a nap?

Fogantatásunk előtti időszakból, a fogantatásunk legelső pillanatától, a várandóság alatti, és a születésünk utáni első 5-6 évben, a környezetnek (elsősorban édesanyának és édesapának, gondozóinknak) érzelmi hangulatait, energetikai szintjeit, tudattalanul szívjuk magunkba mindannyian. Úgy képzelhető ez el, mintha egy hatalmas „száraz szivacsok” volnánk és magunkba szívunk mindent, ami csak ott „folyik” körülöttünk. Szüleink, gondozóink szeretetét, kötődését és érzelmi biztonságát akarjuk érezni, és ha ez valamiért nem tud megvalósulni, akkor felnövekedésünk során a megfelelés álarcát „tökéletesnek kell lennem” elkezdjük kialakítani magunkon, és ez által a bennünk élő gyermeki én sérül, megsebződik. Így kialakítunk egy hamis, felvett ént, amiről azt gondoljuk, hogy elfogadhatóbb és szerethetőbb.

Ezek a leggyakrabban begyűjtött anyasebek és apasebek hatással vannak, az elkövetkező élethelyzeteinkre. Ezeknek az élményeknek a ránk gyakorolt hatására, tudattalanul saját csapdánkat kezdjük el „megásni”. Ennek hatására észrevétlenül elkezdünk lassú lépésekkel, elszakadni, attól a tiszta forrástól „vagyokságtól” mintahogyan leszülettünk.

Amikor begyógyítjuk a megsebzett belső gyermekünk sebeit, és "felneveljük" őt. Akkor a folyamat végén "megkapjuk" a Csodagyereket ajándékként, hogy érett felnőttként tudjunk jelenben mosolyogva élni.

Ezért az önismereti munka gyermek-én részeddel hatékonyan segít abban, hogy:

  • képesséválj kezelni a pszichés érzelmi hullámod.
  • megőrizd és fenntartsd az egyensúlyodat érzelmi és lelki téren
  • felismered az évek óta viselt álarcokat, őszinteség bátorság bontakozik ki benned
  • megérkezz és beleállja saját életedbe
  • tudatos érett emberré válj, aki önazonos és így hiteles szülői mintát ad tovább a gyermekének
  • felszabadulj a családi ismétlődéseidtől

Az én-felismerés napon, számíthatsz rá:

  • Visszatalálsz az Ősbizalom forrásához, amit Önbizalmad megerősödésével érzékelsz
  • Képessé válsz a problémáidat, megoldandó feladatként látni
  • Felhangolttá válsz az életedben, mert önmagodhoz visszatalálsz
  • Anyasebeid és apasebeid felismerése és hatékony kezelésének begyógyítása
  • Életedbe kialakítod az örömöt okozó eszközeidet, megéled és aktívvá teszed a kreativitásod
  • Megérted, meg tanulod önállóan rendezni a lelki egyensúlyod, majd azt fenntartva a lelki szabadságodra rátalálsz

A valódi változásokat hozó önismereti munka nem kerülheti meg a gyermek én-résszel történő munkát, a hiányérzetek feltöltését. Ezen a programon csakis azokra a támogató és szeretetteljes erőforrásokra koncentrálunk, amelyekkel feltöltjük a hiányérzeteket, gyógyítjuk a belső gyermek én-rész sérüléseit, és még kiegyensúlyozottabbá válunk. Ezért az én-felismerés, szerves részét képezi a belső gyermek munka, amit ezen a lélekvidító műhelyen 100%-osan sajátíthatsz el.

Tapasztalatom szerint a teljes eredmény akkor jelentkezik, ha a benned élő gyermek (vagyis gyermekkorod) főbb életkorszakaiban felismered, a rád rakódott és azóta is cipelt láthatatlan „batyuidat, csomagjaidat” A sebeket begyógyítod, az érzelmi hiányokat, kimunkált, hatékony eszközeiddel feltöltöd.

Milyen hosszú távú hatása van a lélekvidító műhelynek?

  • Boldogabb, nyugodtabb felszabadultabb életvitelt élhetsz
  • Többet mosolyogsz és visszatér a nevetés az életedbe
  • Felhangoltad magad, ezért még jobban elkezd áramlani benned a szeretet és a hála érzése
  • Új énképed kialakulásával és fenntartásával, magabiztosságod és határozottságod erősödik
  • Egyensúlyt találsz a mindennapi életedben, mert vannak hatékony eszközeid ennek kézbentartására
  • Tisztába kerülsz a belső erőforrásaiddal és azok hatásos alkalmazásával nő, megerősödik az önbizalmad, önértékelésed
  • Önismeret mélyítésével fejlődnek az intelligencia szintjeid (EQ, IQ, SQ)
  • Lelkileg szabaddá válsz és tudatosan irányított életvitelt alakíthatsz ki felnőtt érett férfiként vagy nőként
  • Elfogadóbbá válsz önmagaddal és a körülötted lévő emberekkel szemben
  • béke és a csend jelenlétének megélésével előtérbe kerülnek alkotó kreatív, örömteli energiáid
  • Érzelmi hullámaidat, anyasebeidet, apasebeidet sikeresen tudod kezelni és önállóan meggyógyítani

Jelentkezés

  • Jelentkezni a „MOST jelentkezem” gomb megnyomásával tudsz!
  • A jelentkezéshez töltsd ki az űrlapot! 
  • A lélekvidító műhely, workshopra való jelentkezés, kizárólag a részvételi összeg befizetésével válik véglegessé.
  • Az én-felismerés tematikája egymásra épül, ezért menet közben becsatlakozásra nincs lehetőség! 

Részvételi díj

Én-felismerés részvételi díj:
108.000 Ft (a regisztrációs díj befizetése, a megadott határidő lejárta után) 
Regisztrációs díj: 20.000 Ft 
(a helyedet ezzel biztosítod)
Igénybe vehető kedvezmény: 
Felébredetteknek 90.000 Ft (egy összegben, a megadott határidőn belül történt befizetés esetén)

3 részletben való díjfizetés:
Későn kelőknek 108.000 Ft (a regisztrációs díj befizetése, a megadott határidő lejárta után)

Az első részlet befizetése közvetlenül az 1 alkalom előtt: 29.300 Ft/fő

A második részlet befizetése közvetlenül 2. alkalom előtt: 29.300 Ft/fő

A harmadik részlet befizetése közvetlenül 3. alkalom előtt: 29.300 Ft/fő

 
Ismétlőknek: 50% kedvezmény (a regisztrációs díj megadott határidőre történő befizetése esetén)

Befizetési határidő

  • Az eseménynél megadott dátum (felébredetteknek az esemény dátum előtti 2 hét) – vagy amíg van szabad hely 

Lemondási feltételek

Egy héttel a lélekvidító műhely kezdete előtti időpontig történő írásos lemondás esetén a teljes részvételi díj, egy héten belül a részvételi díj 50%-a kerül visszafizetésre, míg a lélekvidító műhelyfoglalkozás indulása előtti 48 órával történő lemondás esetén nem tudjuk visszafizetni a befizetett összeget.

Bizonyos esetekben a befizetett összeg egy másik, jövőbeli kurzusra felhasználható. Ez minden esetben a lélekvidító műhelyt szervező személy illetve a Megértés Cselekvés Központ jóváhagyásától függ.

Amennyiben a lélekvidító műhely a szervező illetve a Megértés Cselekvés Központ által kerül lemondásra, a lélekvidító műhely teljes összege visszafizetésre kerül. Amennyiben az esemény helyszíne illetve az időpontja megváltozik, de továbbra is rész kívánsz venni a lélekvidító műhelyen, a befizetett összeg érvényes marad, ellenkező esetben az összeget visszatérítjük.

A lélekvidító műhelyre való jelentkezéssel a fenti feltételek automatikusan elfogadásra kerülnek.


Együttműködésed és megértésed hálásan köszönöm!

FIZETÉSI OPCIÓK

 1. Banki átutalás
A részvételi díjat banki átutalás útján rendezheted vagy OTP Bank-nál vezetett számlámra személyesen befizetheted.  

Számlaszám:
Gombos Richárd Roland

11773470-00853619-00000000

2. Készpénz (személyesen befizetés)
A részvételi díjat személyesen, készpénzzel fizetheted ki a Megértés Cselekvés központban.

Cím:
9700 Szombathely, Diófa utca 4.

Hétköznapokon 09-18 óráig

Nyilatkozat
Gyógyító és egészségügyi szolgáltatást nem végzek. Törvényesen ma Magyarországon csak orvos gyógyíthat. 
Az általam nyújtott szolgáltatás közérzetjavító tevékenységnek minősül, és nem helyettesíti az orvosi kezeléseket.

Megértés Cselekvés Központ

Gombos Richárd Roland

E-mail: info@megerteskozpont.hu
Mobiltelefon: +36 70 560 46 99
Facebook

Belépés

 

Megértés Cselekvés Központ
Szombathely

Adatvédelmi nyilatkozat

A Rolandot mindenkinek csak ajánlani tudom,aki boldogabb eletet szeretne. Arad belőle a szeretet es a segitőkészség. Latni a szemeiben az együttérzés örömeit,amikor rájövünk mi miért történik. Több problémámat is megoldott,amivel évek óta küzködtem. Depresszio, alkohol, érzelmi függőség...Különböző technikákat javasolt, hogyan fogadjam el és szeressem önmagam. És működik! Sokkal mosolygosabbak a napjaim. Minden talalkozás, beszélgetes utan többnek érzem magam. Hatalmas változáson mentem keresztül pár hét alatt a segítségével. Örök hála és köszönet neki! R. Brigitta...
 Egy hosszú önismereti munka során jutottam el egy ismerős ajánlására Rolandhoz. Bevallom, az általa használt módszerek kipróbálásán túl arra is nagyon kíváncsi voltam, hogyan tudnak működni a \"férfi-energiák\" egy lelki gyógyító személyében. Nos, a benyomásaim első perctől fogva nagyon pozitívak voltak és nagyfokú bizalmat éreztem, mert Roland nagy empátiával és odafigyeléssel foglalkozott a problémáimmal. A hipnózis terápiát csak ajánlani tudom, a módszer képes a jelenben cipelt problémáink a mélységes múltban való okainak megmutatására. Lenyűgözőnek találtam egy másik terápiás alkalommal a felrajzolt családfa és a családban előforduló súlyos betegségek alapján a családtagokban meghúzódó mély lelki mozgatórugók é...
A mindennapok sok megpróbáltatás elé állítottak egy nem éppen önbizalommal, félelemmel teli emberként. A terápia mindenre magyarázatot adott, megértettem, hogy ebben a történetben miért úgy és miért akkor voltak mélypontok. Megmutatta számomra, hogy nem kell mindenért magamat hibáztatni és felelőssé tenni. Az életben minden van valamiért, tehát azt is megtanultam, hogy véletlenek bizony nincsenek! Nekem nagyon sokat adott az a tartalmas beszélgetés egy olyan terapeutával, mint Roland! Én mindenkinek csak ajánlani tudom Őt! Személyisége magával ragadó, olyan kisugárzással rendelkezik, ami már önmagában is gyógyító erejű, párosítva a terápiával és természetesen a hipnózissal. Számomra ma már csak a jelen létezik, a múltat lezártam....
\"Lenyűgözőnek és hatalmas dolognak tartom, hogy már az első alkalom mekkora felismeréseket és Aha! érzéseket okozott. Sikerült megértenem és túljutnom azokon a múltbéli történéseken, amik kihatottak a jelenemre, és megoldhatatlannak tűnő feladatként álltak előttem. Az első beszélgetés óta 7 hónap telt el, és az életem teljesen megváltozott. A hipnózis segített olyan dolgokra is rávilágítani, amiről nem is sejtettem, hogy esetleg akadályozhatja egy kiegyensúlyozott, boldog élet lehetőségét. Falakat lehet vele áttörni, ami után az ember elindulhat a fejlődés útján. Rendkívül hálás vagyok Rolandnak, mert az ő tudása, személyisége, és osztatlan figyelme nélkül soha nem tudtam volna ilyen rövid idő alatt ekkora pozitív irányú v...
\"A beszélgetések által sokkal jobban megismertem saját magamat, motivációimat, megszűnt bennem a harag, és abbahagytam mások hibáztatását. Az Én életemért Én vállalom a felelősséget. Alapvetően nem szívesen adom ki magam másoknak, azonban Rolandnál szinte rögtön megnyíltam. Személyiségével meghitt, szeretetteljes hangulatot teremt, melyben az emlékek átbeszélése, új szemszögből való megvilágítása, és megértése során teljes szívből lehet sírni és nevetni. A felismerések Aha! érzéseinek hatására mindent tudni akartam. Tanulni, megérteni, elfogadni, fejlődni. Nagybetűs élmény a közös munka egy szakmailag és emberileg is nagyszerű terapeutával.\"L. Adél...
\"Rolandot a fogyási nehézségeim kapcsán kerestem fel! Hipnózis céljából, mert megszerettem volna érteni saját magam miért ragaszkodom a kilóimhoz! Amikor először találkoztam Rolanddal, egy jó érzés fogott el, éreztem, hogy megbízhatom benne és segíteni akar nekem! Elmesélte milyen tapasztalatokkal rendelkezik és hogyan tud nekem segíteni! A találkozások folyamán rávilágított bizonyos pontokra az életemben amit saját magam nem akartam elismerni vagy nem vettem észre, ezzel is segítette gyógyulásomat! Úgy érzem sikerült megtalálnom a konzultációk végével a harmóniát önmagammal és a bánat evések és evési rohamok megszűntek! Elkezdtem újra sportolni! A folyamatban elkezdtem megtalálni újra önmagam! Mindenkinek csak ajánlani tudom! A h...
 \"Nagyon sok ember életében történhetnek olyan események, amelyek elengedéséhez segítségre van szüksége. Ehhez először is az kell, hogy az ember beismerje, hogy bajban van. Be kell látnia, hogy egyedül nem tud megbirkózni a múlttal, és a múltból nem tud megérkezni a jelenbe, mert az itt és mostban éljük az életünket. Sokan leragadtunk valahol, valamelyik eseménynél a múltban, ahonnan el kell szakadnunk. Nekem ebben segített a hipnoterápia, illetve Roland. Féltem tőle, nem tudtam mire számíthatok. Nehezen szántam rá magam, de a \"kezelés\" után szó szerint újjászületve megtaláltam önmagam, kitűztem a jövőre vonatkozó céljaim és gőzerővel élem az életem!\"S. Edina...
Vélemények\"Mit mondhat az ember egy klienséről, aki hosszú éves, gyerekkorából hozott gondokat old meg, majd 360%-ot változtat életén, folytatva azt, hogy hipnoterapeuta kollégám lesz, és végül barátom. És Roland itt nem állt meg. Folyamatosan tanul, fejlődik egy tiszta lelkű kiegyensúlyozott ezoterikus, energia és lélek gyógyító lett. Aki segíti az embertársait, hogy ugyanazon vagy hasonló változásokon vezesse keresztül őket, életük és egészségük javulásában.Őszinte szívvel, tisztelettel ajánlom szolgáltatásait és büszke vagyok, hogy barátom, kollégám évek óta.\"Kun Attila CCHt., Direktor Magyar Hipnózis Akadémiahttp://www.magyarhipnozisakademia.com/...